Gyuri bá' szomszédja, ha úgy vesszük a jobb oldalon (ha meg úgy vesszük, akkor a balon) hasonszőrű lifestyle -ban nyomta, mint maga Gyuri bá': tudatkiesésesre vedelte magát, majd kialudta, majd megint jött a tudatkiesés, aztán "döglött", aztán megint és így tovább. Haverok, cimborák, jóban -rosszban cinkospajtások -tartott ez az állapot már "ki emlékszik rá, mióta", már akkor is, amikor beköltöztünk az utcába (én ötéves voltam, Gyuri bá' olyan hatvanöt).
A családból apa barátkozott össze velük. Mentségül, okul szolgáljon számára: világ életében tapadtak rá a harsány félbolondok; kikerülhetetlenül vonzotta őket. Ennélfogva inkább engedett és inkább hagyta végigmondani a mondókájukat, egyetértett bármiben velük a mihamarabbi szabadulás reményében, valamint tagadhatatlanul elfogadta a felest, ha kínálták (csak azért, nehogy megsértse őket a visszautasítás). Természeténél fogva, sosem tudta még a ritka nagy barmokat sem elküldeni a p....ba, inkább kibírta azt az egy órát, amit általában egyszuszra végig bírtak szövegelni.
Másfelől is megközelítve a helyzetet: ő "városról" érkezett, házasodott be "közösségünkbe". Úgy reagált a "falura", mint bárki más akkoriban, aki ráállt, hogy hátat fordítson a betonozott utaknak és nyisson afelé, hogy négy lábon is lássa még a vasárnapi ebédeknek való tarját, combot, egyebet. Sokan, a kelleténél többen legalábbis, még belefantáziálták a vidéki életbe a vadászat, halászat, gyűjtögetés kombót, a jurtát meg a szégyenketrecet. Tény, hogy a valóság ezt -azt nyomokban tartalmazott az említettek közül...
Mindezt leszűkítve a mi családunk hagyományaira, nagyanyám és apa is, a vezérelvhez tartotta magát: a szomszéd minden körülmények között megérdemli, hogy igaza legyen. A szomszéd, mint a testvér: ha megszorulsz (anyagilag, érzelmileg, bárhogyilag), támaszkodhatsz rá. Én ebből a bölcsességből annyit éltem meg, hogy hozzánk jártak kunyerálni, amit aztán vagy elfelejtettek vissza/megadni vagy hitegettek a visszafizetéssel, amíg fel nem adtuk a visszakéregetést -tartsa meg.... Az "elv" alapján, apa túl sokszor is szóba elegyedett szomszédainkkal tőlünk jobbra. Dumáltak, iszogattak, elmesélték ki, hogyan taposott a lelkükbe, panaszkodtak az asszonyra, ivászati szinten számon tartották a névnapot, a szülinapokat, a karácsonyt, morgolódtak a gyerekeik tunyasága, párválasztása, anyjuktól megörökölt hülye természete miatt, kritizálták a gazdaság őket érintő aprócska, jelentéktelen hányadát.
Átjártak hozzánk. Már több, mint egy éve. Hétvégenkét csengettek, hétköznapokon úgy lettek a vendégeink, hogy arról nem is tudtunk, csak sejtettük. A szüleim a munkahelyükön, én a suliban, a két szomszéd az udvarunkon. Eltűnt ez, az. Nem úgy és nem ott hagytunk ezt, azt, ahogy aztán találtuk. Sárban lábnyomok itt, ott az udvaron. A házba nem jutottak be, de az udvarunk olyan lett, mint ötévesnek a játszótér. Apa célozgatott nekik, rájuk, beszélgetés közben -ők nem értegették.
Más világ volt az, mint ma: házfalakra szerelt kamera -mentes, magánterület szentségét számon nem tartó része voltunk a nagy egésznek. Meg a fater jófej, elnézi. Másfél az udvaron élték az életük érdekesebb felét, amikor beszereztünk egy kutyát.
Milyen picike volt, aranyos aprócska keverék; hatalmas, bizakodó barna szempár nézett vissza rám, mégsem száműzték menhelyre, s mintha ezt értette volna. Magunkhoz vettük. Félénk volt, de bennünk lett hite. Hamar megtanulta védeni a portáját s a két alkesz távol maradt. Nem miattuk szereztünk be, őrzés -védés célján a jószágot és nem alakult benne sem a vicsorgó vadállat, sőt. Mégis, a tudat, hogy kutya került a portára, visszatántorította a "haverokat" - a cuccaink végre ott kerültek elő, ahová tettük őket; a garázsban, a tárolónkban, végre minden megvolt, semmit nem vettek onnan "kölcsön".
Aztán egy nap hazaértünk. A kutyus, "megjött a gazdi" loholás helyett épp, csak tántorgott. Lázzal küzdött, fénytelen szemei segítséget kértek. Kitartott, míg hazaértünk, megvárt, aztán a kapuban lefeküdt. És csak feküdt.
"Félóra és ott vagyok"; addigi életem talán legszívszorítóbb félórájának percei is végtelenül lassan, kétségbeesetten tántorogtak.... mint a kutyám, hazaérkeztünkkor. A doki (hála és köszönet érte) megmentette, kihozta a mérgezés poklából. Az epilepszia, amit a nyavaja maga után hagyott, élete végéig kísérte. Ha már ennyi figyelmet szentelek a szomszédainknak, meg kell említsem, a nénit, aki két házzal lakott odébb és a "csodaablakából", ami előtt éjt nappallá téve gubbasztott, mindent is látott, -néhány nap múlva megállította apát, s kérdezett a kutyánk felől.
Apa még aznap rákérdezett a szomszédnál -a hozzánk közelebb lakó alkesznál, miért kellett azt a húsdarabot, teleszórva valamiféle belérejtett ocsmánysággal, átdobni az udvarra (a "néni" beszámolója legalábbis erről szólt) pusztulásra szánva, megkínálni vele azt a kiskutyát. Irulás, pirulás, tagadás, mentegetőzés... a felesége szedte ki belőle az igazat és ba...ta le úgy, hogy aznap még a max. fokra hevített házi se csillapította a lelkiismeretét.
Tőle jobbra a cimbora annyit fűzött a történtekhez: a mi kutyánk meg szétkapott egy csirkéjét, azt verte le rajta.Tíz éve nem tartottak csirkét, patkányaik voltak. Feltételezem "elfelejtették" kiírtani őket, de kinéztem belőlük azt is, hogy amolyan falusias kiskedvenceknek tették meg a rágcsálóikat.
Érdekes értelmet adnak itt, minálunk, falun a barátság kifejezésnek. "Hétfőn" még tűzön -vízen át "öribari"; sírva vigadt az "utca nagy hármasa", "kedden" meg el készült tenni mind a négy lába alól a néhány hónapos kutyánkat, mert előle is őrizni merte a saját portáját, véget vetve ezzel az udvarunkon megalapított lopkodós- játszóteres napközinek sose józanok számára.
A barátság ezzel kilehellte lelkét, legalábbis apa részéről. Az "eset" kiváltotta minden ellenszenvünket, undorunkat, csalódásunkat, rosszallásunkat, haragunkat, ugyanakkor leckét is kaptunk szomszédokból, itt, nálunk, falun. Persze se egy bocsánat alkeszéktól, se valami hasonló.
Legközelebb Gyuri bá' remegő kezekkel és hangon a pinceablakból, "barátként" azon a bizonyos húsvét hétfőn közeledett hozzánk, amikor a szomszéd néni megfosztotta férjét "az ünnep varázsától", így az egy felesért könyörgött, minálunk......