Sejthető volt, kinek a hm...keze lógott bele a dologba. Béla...... Béla édesapja Béla, még harminc évvel történetünk kezdete előtt, az ifjabbik Béla öt esztendős korában, elhunyt. Béla anyukája, ha egy romantikus történetben lennénk, azt vethetném papírra, beleőrült a fájdalomba. De ez a történet nem romantikus. A valóság ezt úgy írta meg, hogy Béla felesége, másik Béla anyukája, sosem került bele a "jó anya" skatulyájába. Még rossz anyaként is elég volt ahhoz öt év, hogy megállapítsa, ezt nem neki találták ki. Lemondott a gyerekről, ezt le is papírozta. Legyen az államé, vagy pedig -kedves, okos, érzékeny, jól nevelt- hátha valaki ilyet akar és kap rajta.
Gyuri bá' kollegaként, barátként, mint bizalmasa, alibigyára..... és sorsa még ennél is több, mint elég szálon kapcsolódott össze a néhai Béláéval, így egy szem gyermekének is keresztapja lett. Ezért magához vette, sajátjaként nevelte, lehetővé téve, hogy családban nevelkedhessen fel. A kicsi Béla később aztán, valahogy furán mutatta ki a háláját, túlságosan is beilleszkedett a famíliába.
És valóban, nem lehetett nem megállapítani: a kis Gyurika tizenéves koráig, évről évre egyre több hasonlóságot mutatott a nagybátyjával, az érettségije évében pedig úgy nézett ki, mintha Bélát fénymásolóval húzták volna le. A gyerek, kettőnk közül, még rám is jobban hasonlított, mint az idősebbik Gyurira. A házuk felénk terjengő fertályán, a technikai okokból kifolyólag bezárhatatlan wc -ablakukon keresztül áthallatszódtak időnként a hangosabb csetepaték. A forgatókönyv örökké ugyanaz volt: Gyuri kínosan sokáig faggatja Mónikát, mire a nagyfokú egyezés testben és lélekben a saját fia meg a saját öccse között. Mónika beleun a saját, hosszú percekig eltartó megkukult állapotába, majd egy odavetett "nem szólsz semmit?!" hatására megtöri a csendet: "gondolkodj már, a nagybátyja, persze, hogy hasonlít rá". Hihetetlen, hányszor "észhez tudta téríteni", el tudta csitítani élettársa feldúltságát ezzel néhány szóval. Amit hallott, logikus volt, az, hogy esetükben a rokonság nem vérséghez köthető -állandóan az aktuális vita lezárása után esett le. De leesett, így másnap kezdhették elölről.
Béla tehát nem volt az a mintatestvér. Huszonévesen elhatározta, belevág és felhúzza a város, a megye, de lehet, Kelet -Európa legprofitképesebb, legelegánsabb használtautó kereskedését. Nagy álmok vezették a bankba kölcsönért, kifelé jövet már "más megoldáson" gondolkodott. Hitelkérelem elutasítva. Hogyan nem szembesül újra ezzel a válasszal?
Ha rokonoktól, barátoktól kalapol össze némi kezdőtőkét. Gyuriék is beszálltak, másfél milliót adtak oda, a fedezet az öcsi becsület szava lett. Teszem gyorsan hozzá: akkoriban a kis Gyuriról, arcformából még nem volt megállapítható, ki fia -borja. Béla összekönyörgött tizenötször egymilliót, majd rájött, hogy nem feltétlenül szükséges a jóléthez autókereskedést nyitni, ez az összeg is megteszi a magáét; a "la good vida" valameddig kifutja belőle: csak le kell vele lépni, meg kell fújni, köddé kell válni vele.
Sikerrel járt a nemzetközi körözés, Béla kezére bilincs került, méghozzá akkoriban, amikor Gyuri kezébe a DNS -teszt eredménye. Mint károsult, megkapta az idézést a bíróságra, viszont nem kötelezték vallomás tételére a saját öccse ellen.
Gyuri a tárgyalás napján korán kelt, elfogyasztott egy kiadós reggelit, kényelmesen elkortyolgatta a kávéját, hugyozott egy nagyot, öltönybe bújt és másfél órával később, esküdve a Bibliára, úgy kitálalt az öccse általa ismert összes rafkós, fekete üzelmeiről, hogy a srác a beígért három év letöltendőjét ötre cserélték.