A kerítés mindkét oldalán hagytunk elmenni újabb tíz évet. A régi konfliktusokat elnyelte a hétköznapok szürke homálya, az élet fenekére süllyedtek, a belőlük táplálkozó emlékeket házi pálesszal öntöttük nyakon. Helyükbe újak léptek, azok helyébe még újabbak -számolni sem érdemes. Tíz év...
Olykor Gyuri keresett munkát, máskor Mónika nem talált. A nagyi Amerikából még csak egy "hogy vagytok" erejéig sem küldött egy nyamvadt sms-t -úgy tűnt, valakinek bejött az élet-, így egy karácsony szenteste Mónika önhatalmúan a nagyanyót a család számára halottnak nyilvánította. Az évtizedbe még az is belefért, hogy szaporodjanak egy lánygyermekkel.
A velük közös kommunikációm, valahányszor összefutott a tekintetünk a kerítés két oldaláról, továbbra is abban állt, hogy egy idétlen, tagbaszakadt fejbiccentéssel jeleztem, hogy tudomásul vettem a jelenlétüket. Mónika beszédkitöréses rohamait -és ez büszkeséggel tölt el- tíz éven át sikerült elkerülnöm. Megvolt az ikonikus fejbiccentés, azonban valahányszor láthatóan többet akart, olyan képet vágtam, mintha akkor látnám először a köztünk feszülő vasmonstrum túloldalán. Ez elbizonytalanította. Annyira, hogy amikor rápörgött megkérdezni, vállalnám -e Bellácska felzárkóztatását és megtámogatnám -e előmenetelét angol nyelvből, azt nem is tőlem, hanem apától kérdezte.És ekkor érkeztünk el közös heti egy óránk első lépéseihez.
Talán ő maga is abban reménykedett, nemleges választ adok, -tulajdonképpen az ésszerű az lett volna. De az én döntéseim a jóhiszeműség, nem az ésszerűség jegyében fogantak. "Tegyük magunkat próbára, hátha segít formálni a sok negatívumon, ami eltorzítja a róluk alkotott képem". Kicsit közelebb kerülünk egymáshoz, jobban megismerjük egymást. Na jó, tulajdonképpen jól esett lenyűgözni proliékat, kicsit fitogtatgatni, mit tudok, hadd találgassák, mire vagyok még képes. Utólag azt mondom, lehettem volna előrelátóbb, de utólag azt is mondom: "ugyan honnan tudtam volna..."
Nem is az a gond, hogy későn született gyerek volt. Úgynevezett "öreg szülők" gyermeke, későn érkezett hugica. A kis Gyuri, egy év híján érettségi ajándéknak kapta meg kistesót. Persze, járt így már más is a világtörténelemben. Nem tervezett gyerek volt. A gond, valószínűleg ebből a tényállásból jöhetett a világra.
Elképesztő kontrasztokat viselt a testén. A mesében megfogalmazott "a bőre fehér, mint a hó" karakter -jellegzetesség olyannyira passzolt, hogy Hófehérkét simán maga mögé utasította a kategóriában. A haja, amíg szőkésbarnán hagyta a természet, beleillett a látottakba, viszont az idő elkezdett vele kics.szni és amilyen lassan és fokozatosan, olyan mélyen barnára változtatta. Távolról feketének hatott. Örök sápadtságán talán némi vas és -életkedv pótlás segíthetett volna.
Soványka volt -a karjánál nagyobb adag húsokat eszem meg vasárnap ebédre. Arcának egyik jellegzetessége, hogy bal szemhéja, születésétől fogva, izomgyengesége miatt nem nyílik fel teljes hosszában, csak úgy, ímmel -ámmal, ahogy összejön. A max. teljesítménye, hogy a fél szemgolyót alulnézetből látni engedi. Hasonlóvá teszi az arcát azoknak a házaknak az arculatához, amelyeknek az utca felé néző két ablakának egyikén a redőny félig leszakadt, fityeg, javításra vár.
Mindehhez társul szegődött egy több, mint nagyméretű száj és széles -hosszú homlok. A szemeivel sokat bíbelődött, de rosszul csinálta. Erőlködve igyekezett hatalmasra nyitni azokat, ahelyett, hogy lazította volna el a "jól működőt" is, amennyire csak képes. Úgy nem ordított volna a képéről a hatalmas difi. Ugyanis a két mesterségesen túlizmozott szemhéj közül pusztán az ép engedett az erőszaknak. Így az kitágult, elkerekedett, hatalmasra nyílt, az eredeti méret duplájanak tűnt. A másik pedig maradt a helyén, a formájában, a nagyságában, változatlanul. A szimmetria erőszakolt megbontása olyan érzést kölcsönzött, mintha két különböző ember, az egyik jobb, a másik bal orcáját ragasztgatták volna egybe.